OlsenLoves
Site menu
     
Mary-Kate
     
Ashley
     
MKA Books
     
Kozmetikumok
     
Photoshoots 2001
     
Photoshoots 2003
     
Photoshoots2004
     
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

 

     
Számláló
Indulás: 2006-09-14
     

Új utakon

Új utakon

Persze a félelmek alaptalanok voltak. A rajongók újra látni akarták őket, méghozzá nem külön-külön, mint ahogy a Bír-Lakban megjelentek, hanem egyszerre, együtt. Mary-Kate-nek és Ashley-nek tetszett az ötlet, így jött létre az első valóban közözs filmjük, az "Irány a nagyi!" (To Grandmother's House We Go) 1992-ben, három évvel a sorozat vége előtt. Jó kis kirándulásnak is felfoghatták, de a filmnek persze ennél komolyabb szerepe volt. A Bír-Lak éppen a csúcson volt, és akkor jött ez az új film, benne a két kis kedvenccel, jó sok humorral, még több galibával, és már előre lehetett tudni, hogy kasszasiker lesz belőle. Mary-Kate és Ashley épp a nyári vakációjukat töltötték, és a többi gyerekkel ellentétben nem a táborozást várták, hanem azt, hogy mikor állhatnak újra kamera elé, mikor talákozhatnak ismét a "második családjukkal". Játsza csinálták végig a filmet, és amikor néhány hónappal később bemutatták, a szezon egyik legnépszerűbb mozikja lett. Az ikrek nagyon élvezték a közös munkát, végre valóban együtt produkálhatták magukat a kamera előtt, és mivel nagyon összeszokott páros voltak, könnyű dolga volt a rendezőnek.

Mary-Kate számára volt még egy nagyon fontos momentuma a forgatásoknak. Annyira megszerette az egyik pónilovat, hogy egy életre rajongója lett a paripáknak. Four-by-Four - így hívták azt a lovacskát - minden idejét lekötötte, amikor az ifjú hölgy eltűnt, mindenki tudta, hogy az istállóban találhatják meg, ahol a helyi lovásszal gondozta az állatot. Amikor manapság megkérdezik őt, mi az, amire a legszívesebben emlékszik abból az időszakból, szinte biztos, hogy ahelyett, hogy az első iskolás szerelmét emlegetné, Four-by-Four fog az eszébe jutni. Az is előfordult, hogy a papája azon kapta, hogy a holmiját csomgaolja kis bőröndjébe, és amikor az apukája megkérdezte, mégis hová készül, azt válaszolta, megy és meglátogatja a "barátját". Sajnos a paci messze a családi otthontól, a kanadai Vancouverben élt, de Mary-Kate-nek megvolt már a terve. Tudta, hogy valahogy el kell jutnia Los Angeles repülőtérig, ott fel kell szálnnia a gépre, persze azt nem gonsolta még ki, hogyan vesz majd jegyet. "Szerencsére apu időben megtalált, és végül nem mentem sehová" - mondta nevetve MK, amikor a kalandról kérdezték.

Az Irány a nagyi! rengteg kétkedőt meggyőzött többek között arról is, hogy az ikreket nem csak egyetlen szerepre, felváltva lehet szerződtetni, hanem akár párban is játszhatnak, ráadásként óriási tapasztalatuk van, és otthonosan mozognak a kamerák előtt. És még csak hatévesek voltak!

Hamarosan újabb ötlet merült fel: mi lenne, ha lemezt készítenének? a Brother For Sale (Eladó báty) természetesen nem felhívás volt, eszük ágában sem volt megszabadulni Trenttől. Viszont jó mókának bizonyult a füle hallatára énekelgetni a házban. "Trent utálta, ki lehetett őt kergetni a világból vele. Persze nem haragudott ránk, mert ő egy igazi nagy bátyó, akire még akkor is számíthatunk, amikor épp ellene eszeltünk ki valami csínytevést" - tisztázta a helyzetet Ashley.


Don't copy mert saját gépelés! Köszi!

     
01.Olsenográfia
     
02.The Olsens
     
03.MK&anorexia
     
04.Filmográfia
     
05.Filmes bakik
     

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!