OlsenLoves
Site menu
     
Mary-Kate
     
Ashley
     
MKA Books
     
Kozmetikumok
     
Photoshoots 2001
     
Photoshoots 2003
     
Photoshoots2004
     
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

 

     
Számláló
Indulás: 2006-09-14
     

Kormány a kézben

Kormány a kézben!

Az év egyik legnagyobb eseménye az volt, amikor a lányok megkapták ideiglenes vezetői engedélyüket. Amerikában a sikeres KRESZ-vizsga és némi gyakorlati oktatás után a fiatalok volán mögé ülhetnek, de csak egy felnőtt jelenlétében vezethetik az autót.

Naná, hogy hamarosan elkészült annak a filmnek a forgatókönyve, amelyben kocsijukkal útra kelnek!

Az "Ikertúrá"-ban (Getting There) a tizenhat éves ikrek autóba ülnek, és a barátaikkal Salt Lake City felé veszik az irányt, ahol épp folyik a téli olimpia. A nagy bonyodalom akkor kezdődik, amikor útközben ellopják a járgányukat, és emiatt kénytelenek repülőre szállni. Mint kiderül, ezt is ügyetlenül teszik, ugyanis elnézik a járatszámot, és bár nagyon jól szórakoznak az úton, végel mégsem sikerül eljutniuk a sporteseményre.

A forgatás során az egyik szereplő sajnos eltörte a lábát, ezért kénytelenek voltak átírni a forgatókönyvet. Így került bele a sérült Lindi a filmbe. "Nem így terveztük, de végül megoldottuk a gondot" - mesélte Ashley. A Lindit játszó színésznő így maradhatott.

Persze a problémákat nem mindig ilyen könnyű orvosolni. Ott vannak például azok az esetek, amikor valaki a stábból mond egy nagyon jó viccet, és az összes színész annyira nevet, hogy potyognak a könnyei, aztán a legváratlanabb pillanatokban eszükbe jut a poén, és újra kacagni kezdenek. Végül az egész csapat rázkódik a nevetéstől, és kezdhetik újra a jelenetet. Ez legtöbbször Mary-Kate-tel ordul elő, és csak nagyon nehezen bírja abbahagyni a nevetést. A szünet után aztán elég megkérdezni őt, hogy na, most már minden rendben lesz, megnyugodtál, mire újra kuncugni kezd, és az egész kezdődik előlről.... :)

Előfordul az is, hogy fél órákat áll a munka, mert az ikrek egymást nevettetik. És ugyan ki szólna rájuk?

Mary-Kate és Ashley számára a legnagyobb kihívás a "Kihívás" (The Challenge) című film volt, ugyanis ők és színésztársai is betegek lettek a mexikói víztől. Persze a moziban ülők nem is gyanították, hogy a forgatás alatt orvos állt készenlétben, hogy segítsen, ha valakinek fájdalmai vannak. Képzeld el, hogy ebben az állapotban kellett átmenniük egy ócska kötélből összetákolt hídon, azon a fajtán, amelyiken a legtöbb ember nem lenne hajlandó... Pedig nem volt mese, az ikreknek meg kellett tenniük! Vagy amikor egy vékony faoszlop tetején kellett egyensúlyozniuk az óceánban... Nem könnyű a színészek élete, még akkor sem, ha közben az egész stáb értük drukkol!

Voltak olyan jelenetek is, amelyeket kénytelenek votlak trükkökkel megoldani, mert már túlságosan veszélyesek lettek volna. Vagy inkább gusztustalanok. Mary-Kate-nek bele kelllet nyúlnia egy tálnyi élő gilisztába, ez idáig még valódi volt, de amikor az egyik csúszómászót bekapta, az egy gumicukorból készült álkukac volt. Az arcán azért látszott, hogy ő nagyon is beleéli magát, és úgy érzi, mintha az egyik ficánkoló állatot kapta volna be....

A filmet egyébként a mexikói Cabo San Lucasban forgatták, és egy csapat fiatalról szól, akik egy túlélőjátékban vesznek tészt. Mary-Kate és Ashley elvált szülők gyerekeit alakítják, akiknek az egyénisége már nem is különbözhetne jobban. Ha nyerni karnak, kénytelenek félretenni az ellentéteiket, és összefogni, máskülönben az egész csapat vereséget szenved. "Érdekes volt végre úgy játszani, hogy egymás haragosai voltunk" - magyarázta Mary-Kate.


Léccci ne másold! Köszi! Sok időmbe telt begépelni

     
01.Olsenográfia
     
02.The Olsens
     
03.MK&anorexia
     
04.Filmográfia
     
05.Filmes bakik
     

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!