OlsenLoves
Site menu
     
Mary-Kate
     
Ashley
     
MKA Books
     
Kozmetikumok
     
Photoshoots 2001
     
Photoshoots 2003
     
Photoshoots2004
     
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

 

     
Számláló
Indulás: 2006-09-14
     

A terápia

A terápia

Június 7-én, a ballagásuk utáni vacsorán Mary-Kate dühös kirohanást intézett az egykori Bír-Lakos kolléganőjével szembern, amikor az a testsúlyát firtatta. Néhány héttel később lemondta a mexikói nyaralását, ezért nővérének nélküle kellett elutaznia Los Cabosba. Az ebben az időben készült paparazzifotók alapján a szakértők azonnal egyértelműen látták, hogy ez bizony kétségkívül anorexia. Mary-Kate-e sokszot látták egy nagy pohár kávéval a kezében, amről köztudott, hogy magas koffeintartalma miatt felgyorsítja a szervezet anyagcseréjét, és így még nagyobb súlyvesztést tesz lehetővé.

Mary-kate június 11-én jelentkezett be a Cirque Lodge-ba, csontsoványan, elkeseredetten, önbecsülése, és önbizalma a nullához állt közel. "Már jó ideje szenvedett, akár tudott róla, akár nem. A lehető legokosabb dolog volt, hogy segítséget kért. Nehéz döntés volt, de igazán felnőtt gondolkodásra vallott" - magyarázta egyik ismerőse. Már jó pár hónapja kerülte a sajtóval való találkozást, amikor mégis képtelen volt kibújni a meghívások elől, a szemtanúkat is megdöbbentette fizikai állapota. "Tudtam, hogy vékony, de nem gondoltam volna, hogy ennyire!" - nyilatkozta az egyik rajongója.

A tizennyolc éves Mary-Kate hat hetet töltött az intézményben, ahol Amerika, de az is lehet, hogy a világ legjobb orvosai kezelték. A sztár azelőtt másfél hónappal jelentette be, hogy komoly válságba került, és anorexiás. A világsajtó szenzációként kezelte a hírt, hiszen az ikrek egészen addig makulátlanok voltak, semmiféle botrány nem fűződött a nevükhöz, nem voltak zűrös pasiügyeik, ne romboltak szét hotelszobákat, de még csak apróbb csibászségeket sem követtek el. Az, hogy Mary-Kate beteg lett, hirtelen az egész világot érdekelni kezdte, és ki tudja, talán az ártatlanság bukását vélték felfedezni benne.

Nem mintha a filmjeik miatt nem foglakozott volna velük eleget az ifjúsági sajtó, de azért a szenzáció mégis csak szenzáció.

Orvosai először a lelkivilágát tették helyre, a cél az volt, hogy Mary-Kate tisztába jöjjön önmagával, felfedezze a saját értékeit, és végre elhiggye magának, hogy amit odáig elért, nem pusztán a véletlen, vagy a jól megtervezett és kivitelezett karriergépezet érdeme volt. A másfél hónap alatt megtanították arra, hogyan táplálkozzon egészségesen, hogyan kezelje a saját problémáit. Csoportos, és személyes kezeléseken is részt kellett vennie, sőt, mivel orvosai tökéletesen tisztában voltak korábbi szokásaival, lovasterápiával is próbálkoztak. Fontos volt az is, hogy az étkezések alkalmával mindig vele tartsanak néhányan, és az ételeket nagy szakértelemmel egy dietetikus specialista állítsa össze. Családja a közelben bérelt egy házat, hogy amikor csak idejük engedi, meglátogathassák az ifjú hölgyet. Ashley minden héten járt nála, csakúgy, mint kedvese, David, aki még arra is hajlandó volt, hogy a terápián részt vegyen.

Mary-Kate ezalatt legalább négy kilót hízott, és elindult a gyógyulás útján. Persze figyelmeztették, hogy ez még csak a kezdet, és az is lehet, hogy egész életében oda kell figyelnie arra, hogy elkerülje a kóros súlyvesztést.

Az intázmény szokásai szerint neki is ki kellett állnia a többiek elé, és el kellett mondani, hogy mit tapasztalt, tanult a benttartózkodása idején. A rövid, ám annál meghatóbb beszédében  fontosnak tartotta megemlíteni, hogy gyógyulását elsősorban családjának és szeretteinek köszönheti, hiszen végig mellette álltak, és az eredménytől függetlenül támogatták őt. "A ceremónia borzasztóan megindító volt. Mindannyian meglepődtünk azon, hogy mennyire őszintén beszélt a gondjairól, és mennyire tisztén látta, hogy hol hibázott" - nyilatkozta egy jelenlévő sorstársa.

Felépülésében annak is jelentős szerepe volt, hogy ő valóban meg akart gyógyulni. A család ismerősei szerint már hónapokkal azelőtt, hogy anorexiája kitudódott volna, eltervezte, hogy bevonul az intézetbe. "Legalább fél éve tudta, hogy ezt a problémár egyedül nem fogja tudni megoldani. Próbálkozott, de nem sikerült neki" - nyiltakozta egy neve elhallgatását kérő barátja a bulvársajtónak. A folytatás haosnlóan szigorú felügyelet és terápia. Mary-Kate gyakran talákozik a kezelőorvosaival, állapotát legalább havonta ellenőrzik, újabb és újabb tanácsokat kap. Abban is megegyeztek, hogy amennyiben úgy érzi, hogy a visszaesésnek minimális esélye is van, azonnal visszatér a klinikára, természetesen önként.


Kérlek ne másold, mert sok időbe telt begépelni! Köszi!

     
01.Olsenográfia
     
02.The Olsens
     
03.MK&anorexia
     
04.Filmográfia
     
05.Filmes bakik
     

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!